Ádám kinek másnak panaszkodna a feleségére, mint az anyósának? Életszerű jelenet, ugye?
Etus: Parancsolj!
Ádám: Te nem iszol?
Etus: Nem, köszönöm, nem kérek.
Ádám: Letiltott az orvos?
Etus: Nem, azt mondta, éljek úgy, ahogy szoktam és ahhoz képest állítja be a gyógyszert. Otthon ittam, mielőtt elindultam. Este dolgozol?
Ádám: Reggel jöttem haza. Aludtam volna estig, de felébresztett egy névtelen telefon, úgy, hogy nem tudtam visszaaludni. Kerestem a lányodat a kozmetikában, de azt mondták, hogy elment és már nem jön vissza. Te mire gondolnál ilyenkor?
Etus: Dolga van. Elment anyagot vásárolni, megfájdult a foga, elment fogorvoshoz. Esetleg letagadtatta magát. Rengeteg a variáció.
Ádám: Jaj, fantasztikus, hogy te milyen jóhiszemű tudsz lenni! Reggel jól összevesztünk. Nagyon jól tudod, hogy tisztelem a magánélet titkait, de csak egy határig. Hát, azt hiszem, most itt van ez a határ.
Etus: Nem jó hír. De nem tudom a megoldást. Ha odáig fajulnak a dolgok, hogy veritek egymást, előtte hozd le hozzám a gyerekeket, és hívjál föl, hogyha újra nyugalom van!
Ádám: Jó. Verekedés nem lesz, de ha végleg megunom a dolgot, szépen összepakolok és elvonulok.
Etus: Hova?
Ádám: Nem tudom. Egy olcsó szállodába.
Etus: Van kivel?
Ádám: Nincs. Jaj, nem erről van szó.
Etus: Érdekes, én azt hittem, te is bizseregsz valakivel. Legalábbis ezt csicsergik a madarak.
Ádám: Csicseregjenek, amit akarnak, semmi okuk rá! Kivéve azt, hogy talán végre jön a tavasz. De tudod, nagyon unom, hogy nem alhatom ki magam a névtelen telefonok miatt a saját lakásomban. És abból is elegem van, hogy Juli egyre későbben jár haza. Feszült, fáradt, ingerült, és nem csak velem, hanem a gyerekekkel is.
Etus: Beszéltetek erről egyáltalán, vagy csak csendben gyűlölködtök?
Ádám: Mondom, hogy ma összevesztünk.
Etus: Az is egy módja a társalgásnak, de nem a legcélravezetőbb. Akarod, hogy beszéljek vele?
Ádám: Te soha nem szólsz bele semmibe.
Etus: Ha nagyon nagy baj van, nem szívesen, de szólhatok.
Ádám: Gondolod, hogy az használ?
Etus: Nem tudom. Azt nem mondom, hogy beszéltünk, mert az csak árthat. Majd a magam módján...
