Lenke néni összebarátkozik Böhm bácsival. Az idős ember felfedi legféltettebb titkait vendége előtt.

Böhm: Kezeit csókolom. Mivel szolgálhatok? Tessék parancsolni!

Lenke: Nem akarok zavarni, de maga tartozik nekem 20 forinttal.

Böhm: Húsz forinttal? Te Jó Isten, miféle 20 forinttal?
Lenke: Maga a múlt hónapban kért a gyerekeknek 20 forintot. Én azzal a feltétellel adtam, hogy a lépcsőházban megjavíttatja a villanyt. Ez a mai napig nem történt meg. Az ember kitöri a nyakát!
Böhm: Minden szava igaz. Négyszer hívtam a szerelőket, négyszer megígérték, hogy jönnek, de egyszer sem jöttek. Na de miért állunk itt, asszonyom? Fáradjon be, legalább egyszer körülnéz nálam! Különben is bent van a pénztárcám.
Lenke:Az csak tréfa volt. Na jó, nem viszem el az álmát!
Böhm:Tessék, parancsoljon helyet foglalni!

/Bemennek a másik szobába, és Böhm bácsi megmutatja a régi lemezjátszót/

Böhm: tetszik tudni, ez az én szórakozásom. Lemezeket gyűjtök. Régi tánclemezeket. Ez egy olyan öreguras szórakozás. Járom a boltokat, az antikváriumokat, és ha találok egy régi darabot, akkor azt rögtön megveszem.
Lenke: Kedves szórakozás. Azért maga nagyon magányos lehet itt.
Böhm: Neeem. Én szeretem az egyedüllétet. Én szeretek meditálni. Én ugyanis papnak készültem.
Lenke: Papnak?
Böhm: A drága jó szüleim nagyon vallásosak voltak, és egész kiskoromban már papnak szántak. Aztán jött ugyebár a nagy szerelem, és a felszentelés előtt kiugrottam.
Lenke: Ezt nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy maga hivatásos agglegény.
Böhm: Most már az is vagyok! A kiugrás után ugyanis megnősültem. Borzasztó volt. Rémes! Na, de nem tartott soká! Nem tartott soká, és most már meg tudom becsülni az egyedüllétet.
Lenke: Nem hiányzik a család?
Böhm: Kegyed nem ismerte azt a nőt! Még a gondolatát is kiűzte belőlem. Apropó család. Itt van például az egész ház. Minden időmet kitölti! De tényleg, hát nem kínálhatom meg valamivel?
Lenke: Nem, nem! Már megyek is! Csak nem kompromittálom magát!
Böhm: Akkor a pénzt, ha meg tetszik engedni...

Lenke: Nem, az csak tréfa volt, de a villany, az nem tréfa. Kérem, ne felejtse el!
Böhm: De ha meg tetszik engedni, fogom, ezt az elemlámpát és lekísérem! Nem akarom, hogy a sötétben botorkáljon! És holnap keresek valakit a házban, aki ért ezekhez a dolgokhoz.Tessék parancsolni, köszönöm a látogatást!

Lenke és Taki egy vidéki rokonlátogatásról hazatérve beszélgetnek a buszon. Hogy miről? Mindjárt kiderül!

Lenke: De mit csinálunk ezzel a rengeteg gyümölccsel? Még ha spájz lenne...
Taki: Én azt hiszem, megsértettem Jolit. Mielőtt eljöttünk, félrehívott, és megkérdezte, hogy Gyurika lakhatna-e nálunk, ha sikerül Pestre kerülnie.
Lenke: És te mit feleltél?
Taki: Hát hogy éppen elférünk abban a két kis szobában Alma meg mi ketten.
Lenke: Engem meg kifaggatott, hogy nem tudsz-e segíteni a felvételinél, mert hogy ott a rádióban sok ismerősöd van.
Taki: És te mit feleltél?
Lenke: Hogy te ott a rádióban Mester Ákost szoktad fuvarozni, nem mestercukrászokat!

Telefongyűlés Ádáméknál. Juli őrjöng, Julcsi nevet, Ádám nem tud mit tenni.

Julcsi: Nem tudtam elmesélni, mert rohanni kellett a világ másik végére. Arra a kérdésre, hogy mi leszek, ha nagy leszek, legszívesebben azt feleltem volna, hogy felnőtt.

Juli: Szeretnék egy békés, nyugodt estét. Zárd el a rádiót és szólj rá a gyerekre, hogy hagyja abba!

Ádám: Julcsi, hagyd abba!

Julcsi: Nem láttam azt a zizilabor klipet

Juli: Szólj rá a gyerekre, mert nem tudom, hogy mit csinálok!

Ádám: Biztosan a Kozma Jocóval cserél eszmét, nagyon fontos dolgokról lehet szó. Julcsikám, hagyd abba, anyád ideges!

Julcsi: Jó, a kaja után újra hívlak, szia!

Juli: Én ezt a Kozma Jocót megölöm! Tessék! Takács Istvánt? Egy pillanat! Ádám, Takácsékat keresik. Ezt nem fogjuk bevezetni!

Ádám: A telefont bevezettettük, hát nem tehetjük meg, hogy nem szólunk. Mi meg a kulccsal voltunk ott.

Juli: Indul a mai műsor.

Ádám: Tessék csak nyugodtan, ha ilyen fontos ügy.

Lenke: Bocsánat, igazán nem akarunk zavarni...

Juli: Tessék csak nyugodtan!

Taki: Kezit csókolom! Tessék, Takács! Szóval, vizes. Megbüntetik? Figyelmeztetés. Aha. Kösz, hogy hívtál! De most letenném, mert itt most... itten zavarunk.

Ádám: Jó napot!

Feri: Ne haragudjon, doktor úr, de olyan ideges vagyok. Jutka még nem jött haza. Lehet, hogy valami baj van?

Ádám: Nem, nem hinném. De nem tudja az iskola telefonszámát? De tudom, csak itt a környéken egyik telefon sem...

Ádám: Jöjjön be, hívja fel!

Feri: Nem is tudtam, hogy itt van telefon.

Juli: Van. Háló, tessék! Nem, ez Mágenheim lakás. Sümeghy Oszkárt? Egy pillanat. Ki az a Sümeghy Oszkár?

Julcsi: A dalnok.

Ádám: Elnézést, kedves szomszédok! Julcsikám, tűnés, hívd le a művész urat! Szaladj!

Juli: Nyomás! Tessék helyet foglalni! Nagyon örülünk, hogy ilyen kedves szomszédaink vannak!

Taki: Bocsánatot kérünk a zavarásért. Úgyis be akartunk csengetni. Ugyanis mióta itt van ez a telefon, állandóan nyugtalan.

Lenke: Te akartál Nórával beszélni!

Taki: Nóra ugyanis Lipcsében lakik, mi Almával élünk együtt. És most jött egy levél az NDK-ból. Ami engem nyugtalanít. Namármost egy ilyen nagy lánnyal is vannak... meg őőő, nővel is vannak problémák. És Nórával nincs minden rendben. Szólj már te is valamit!

Jutka: Julcsi, nem láttad a Ferit?

Julcsi: Dehogynem, bent van nálunk. Telefongyűlés van!

Sümeghy: Hálló, Sümeghy beszélek. Hol? Menyi a gázsi? Hát, azt nem, na nem! Annyiért legfeljebb egy könnyű áriát. Jöjjön értem az a kocsi. Menjek be a művelődési házhoz? Busszal gondolja, ugye? Mert ez a gázsi még taxira is nevetséges! Ugyan, kérem! Tehát, kilencre legyek ott, de tízkor már ott sem vagyok.

Bőhm: Kezit csókolom! Doktor úr, kérem! A hetedikről a Görögnének az apját megoperálták, és nem meri megkérni, hogy betelefonálhasson a kórházba. Mea culpa.

Az Erzsébet hídnál már 30 évvel ezelőtt is nagy volt a forgalom.

 Taki bácsi 1987-ben még a Magyar Rádiónál dolgozott sofőrként. Ezt a fekete járgányt ő vezette.

Persze a Rádió épülete előtt is parkoltak kocsicsodák.

Családi idill a 80-as évek vége felé. Julcsi ugyan már lázad a rendszer és a szülői tekintély ellen, de ma reggel ezzel sem lehet felbosszantani az "ősöket". Órákon belül meghozzák ugyanis a telefont!

Juli: Apád hova lett?

Julcsi: Mint tudod, fúj a szél.S ha fúj a szél, én félek.

Juli: Szóval elzavartad.

Julcsi: Köztetek nem lehet aludni. Sztereóban horkoltok. Veled még elbírok: ha fütyülök, elhallgatsz. De apával...! Átment az én szobámba. Az a helyzet, hogy orvosra van szükségem. Lesántultam, köhögök és fáj a torkom. Nem lenne tanácsos iskolába mennem.

Juli: Itt az orvos, keltsd fel!

Ádám: Felmérőt írtok matekból.Erre nem tudok gyógyszert adni. Tűnés az iskolába! Szia!

Juli: Tudod, milyen nap van ma?

Ádám: Csütörtök. Délutános vagyok. Menjetek szépen, szorgos hangyák, a nagyságos doktor úr szundikál! Ma ilyen nap van.

Juli: Nem! Ma hozzák a telefont. Nehogy elfogadj egy zöldet! Se feketét! Fehér lehet, vagy hogyha minden kötél szakad, hát piros, bár az is elég randa szín. Széthasítom ezt a gyereket, ha nem szokja meg a rendet! Jaj! Kínáld meg őket feketével! És esetleg konyakkal is! Majd csinálok egy pár szendvicset is, jó?

Ádám: Ne lobogózzam fel a házat vagy terítsek vörös szőnyeget a lépcsőházba? Drága jó anyád vett ajándékba egy pár kötvényt, ez nagyon nemes és nagylelkű cselekedet. Te meg a gyerek boldogok vagytok. De én? Bármelyik pillanatban elérhetnek! Én leszek az ügyeletes beugró.

Juli: Hol élsz te? Tízezrek, sőt százezrek várnak telefonra. Pénzt fektetnek bele, évekig kérvényezik.

Ádám: Édes, egy gyermekem! Tegnap a másik lábadra sántítottál. Nem jó összekeverni az ilyesmit!

Julcsi: Gyerekgyilkosok!

Juli: A telefon: kiváltság. Akinek telefonja van, az valaki. És én igenis élvezni fogom! Még soha nem volt telefonunk.

Ádám: Nézd, az lehet, hogy te élvezni fogod, de én biztos vagyok benne, hogy kivívjuk vele az egész ház mélységes irigységét és utálatát.Már hallom előre a szöveget, hogy persze, a doktor úrék!

Juli: A doktor úrnak annyi a dolga, hogy próbáljon kicsikarni két konnektort. Egyet a nagyszobába, egyet a dolgozóba. És kérj jó hosszú zsinórt, hogy tudjak vele mászkálni a konyhától a fürdőszobáig, miközben csevegek a világgal.

Ádám: Kádból akarsz telefonálni?

Juli: A telefon a kényelem csúcsa.A boldogság teteje.

Ádám: A boldogság teteje, hogy a gyerek itthon hagyta a lakáskulcsot. Nem fog tudni bejönni.

Juli: Add be valamelyik szomszédhoz és írd ki az ajtóra! Engem pedig azonnal hívj, ha kész van minden, jó? Szia!

Ma köszöntik szerettei a születésnapja alkalmából Ivancsics Ilonát.A Szomszédok Jutkája Kaposvárott született 1960. október 3-án.

Kilenc évvel ezelőtt halt meg egy interjúra menet minden idők egyik legnépszerűbb női riportere. Sokoldalúságát jelzi, hogy 1988-ban néhány alkalommal még a Szomszédokban is megcsillogtatta tehetségét.

Albert györgyi mindössze 44 évet élt.

Így vette kezdetét a máig népszerű teleregény. Nézzék meg, milyen fiatal volt még Vágási Feri, és milyen bomba formában volt Jutka!

Feri: Melyik lépcsőház?

Jutka: D!

Feri: Hunyd be a szemed! ... Gyere! ... Most kinyithatod!

Jutka: Ez az?

Feri: Igen, első emelet 4.

Jutka: Szerintem te már jártál itt nélkülem!

Feri: Mikor? Te vetted át tegnap a kiutalást. Izgulsz?

Jutka: Aha!

Böhm: Hová, hová, ha szabad kérdeznem?

Feri: Az elsőre!

Böhm: És mi a kirándulás célja?

Feri: A ház még viszonylag üres. Arra gondoltunk, hogy ideköltöznénk, amennyiben a lakás megfelel.

Böhm: Szép terv!

Jutka: A ház elég szép, de a környék egy kicsit... Tessék, itt a papír!

Böhm: Papír?

Jutka: Rá van írva, hogy a másolatot ideküldték.

Böhm: Első emelet 4., Vágási Ferenc. Igen! Tessenek jönni, azonnal utánanézek!

Feri: Intézd te a bürokráciát, addig én fölnézek!

Böhm: A személyit lesz olyan kedves!

Feri: Igen, tessék parancsolni!

Böhm: Kegyed tanít? Iskolában?

Jutka: Igen, rajzot és éneket. A férjem pedig nyomdász.

Böhm: Nem gondoltam volna, hogy.... ... Bocsánat! Böhm vagyok!

Jutka: Vágási Ferencné, Jutka!

Böhm: Itt tessék aláírni!

Jutka: Igen.

Böhm: És mikor költöznek?

Jutka: Hát, ha minden jól megy, akkor holnap.

Böhm: Akkor, tessék, itt van a kulcs. És ajánlhatnék egy jó vésnököt a névtáblához.

Jutka: Köszönöm.

Böhm: És a kulcsokból is jó lenne csináltatni egy-két másolatot. Van itt a közelben egy nagyszerű lakatos is.

Jutka: Köszönöm.

Böhm: Tessék! Kezit csókolom!

Csak nem azt akarod mondani, Ferikém, hogy ezen a hideg, őszi napon nincs itthon egy kis konyakotok?