Feri és Góliát új lehetőséget fedeztek fel a keccsölésben. Ezentúl pianínókat is szállítanak. Ez jól hoz a konyhára, már amikor van fuvar. Gazdagrét hőse méltatlankodik, az egykori hőstenor viszont optimista.
Góliát: Na, mit mondtam?
Feri: Igazad volt.
Góliát: Nem valami nagy dicséret, jobban kellene lelkendezned, kisfiam! Letudtunk egy pianínót, van hátra mára még egy. Két fuvar, és jelentős suska a zsebbe.
Feri: Igen. De három napig nem volt semmi. Ott szobroztunk a zongoraszalon előtt, és még egy billentyűt se vittek el. Egyszer hopp, másszor kopp. Így nem lehet kalkulálni az életet.
Góliát: Szélesítjük a palettát. Kérlek szépen: érintkezésbe léptem zenekarokkal, koncertszervezőkkel. Alacsonyabb árat mondtam, mint a szokásos, és megígérték, hogy velünk vitetik a zongorákat. Beindul ez, csak türelem, hapsikám!
Feri: Türelmes lennék, ha valami tartalékunk lenne. De a doboz üres. Még nem éhezünk, de minden forintot meg kell nézni. A fuvar is drágább. Drágább az üzemanyag, nagyobb az adó... de hát ezt te is tudod. Annyi hangverseny meg nincs, hogy minden napra jusson zongora. Túl sok a hegedűverseny. Oda meg mi nem kellünk.
Góliát: Te csak bízzál a jó öreg Góliátban! De most lépjünk a pedálra! Eldobjuk még azt a pianínót, utána lerakjuk a verdát és bedobunk egy jutalomsört!
Feri: Nagyon rászoktál ezekre a sörözésekre! Én már megkaptam otthon, hogy kocsmaszagom van.
Góliát: Miattad, apuskám, nem mehetünk illatszertárba sörözni! Rengeteg baj van ezekkel a házasemberekkel!
