Dénes és János az erdőben sétálnak, miután gyerekek felgyújtották a terepet. Felmérik a károkat, fejüket csóválják és közben beszélgetnek.

Dénes bácsi: -Hát ezt a munkát nem szeretem.
János: -Pedig meg kell csinálni.Alkalmassá kell tenni a terepet az újratelepítésre.
Dénes bácsi: -Azt már szívesebben megcsinálom. Három kisgyerek játszik az erdőben. Mivel játszik? Tűzzel játszik. És ötven év munkája odalett.
János: -Igen, a tűz nagyon vonzó játék. Gyerekkoromban ólomkatonáim voltak. Felállítottam a szemben álló hadrendeket, mögéjük szalmakupacokat tettem, és gyufával lőtte egymást a két csapat. Nagyon élveztem, Gyönyörűen égett a szalma.
Dénes bácsi: -Nem jött rá senki? Kigyulladhatott volna a lakás.
János: -Persze anyám észrevette. Két akkora pofont kaptam, majdnem leesett a fejem. De ami még rosszabb, majdnem egy hétig nem szólt hozzám.
Dénes bácsi: -Képzeled el, hogy a gyerekek szüleinek kellene megtéríteniük a kárt. Több mint 100 millió forint. Most fizethetjük mi.
János: -Nem kell, mert jön hozzám a polgármester.
Dénes bácsi: -Na! Az legalább sikerült. (A terepre mutat) Ezzel mit csináljak? Hogy kezdjek hozzá?
János: -Mérd fel, mennyi gép, milyen szállítóeszközök, hány ember kell és már kezdheted is.
Dénes bácsi: -Megkapok mindent, amit kérek?
János: -Biztos, hogy nem, de azért te csak kérjed! Annyiból megcsinálnod, amennyit kapsz.
Dénes bácsi: -Azt szeretem benned, hogy olyan nagy szíved van. Na, Isten áldjon!