Kerei betér vásárolni Lenke nénihez a kisboltba. Természetesen máris kötekszik a nyugdíjas közértessel.
Lenke: Jó napot, mivel szolgálhatok?
Kerei: 15 dekagramm párizsit kérek szeletben!
Lenke: Máris csomagolom. Tetszek parancsolni még valamit?
Kerei: Két zsemlyét is viszek.
Lenke: Azonnal itt a friss péksütemény! Pár pillanat.... Lehet 17 deka?
Kerei: 15 dekagrammot kértem! Annyit szíveskedjék lemérni! És hogyhogy nincs még sütemény?
Taki: Jó reggelt! Itt a ropogós pékárú! Egy pillanat! Mindjárt behordom.
Lenke: Tessék! Ez hajszálpontosan 15 deka! És máris itt van a finom sütemény is.
Kerei: Igen. Ha egy kicsit többet késett volna, akkor a párizsit sem vittem volna el. Zsemlyével fogyasztom ugyanis.
Lenke: Igen, ez összesen 89 forint.
Kerei: Nem téved? Mennyi most a párizsi ára?
Lenke: 46 forint. A sütemény darabja 10 forint. Tessék nyugodtan utánaszámolni.
Kerei. Igen.... Szabad? Majd ellenőrzöm, jó?
Taki: Mindig szívesen megyek a pékségbe. Olyan finom illata van a frissen sült kenyérnek, hogy mindig megjön az étvágyam.
Lenke: Vigyél fel magaddal négy darabot! Sanyinak legalább kettő kell a reggelihez. (Kereihez:) Tessék, parancsoljon!
Kerei: Kerei vagyok! Kerei Gusztáv! Önök ugyebár Vágásiék! Ugyanis gondosan áttanulmányoztam a névtáblát! Bár nincs szándékomban barátkozni, de szeretném tudni, hogy ki kicsoda!
Taki: Igaza van, uram! Az ember legyen mindig tökéletesen tájékozott! Mi nem Vágásiék vagyunk, hanem Takácsék!
Kerei: Hát akkor ezzel is előbbre vagyunk! Jó napot!
