Jutka, Janka és Zsuzsa a szegénységről beszélgetnek. A jó leány megígéri, hogy rendszeresen pénzt ad az anyjának, de Janka közli, hogy magára költené.
Zsuzsa: -Nekem nincs más jövedelmem, mint a nyugdíj!
Janka: -Meg az enyém.Tudni illik én minden fillért a háztartásunkra költök.
Zsuzsa: kivéve, amit a házadért kapsz.
Janka: Hah! Az a pár forint azért a viskóért... Az az én tartalékom. Ha egyedül maradok...
Zsuzsa: Janka! Én még élek, és egyelőre nincs is más szándékom.
Janka: Hát persze! Hála Istennek! Élj 120 évig, drága Zsuzsám! Csak hát az embernek gondolnia kell a távolabbi jövőre is.
Zsuzsa: Csak ne számíts semmire! Kivéve, ha arzént teszel a teámba. Amit egyáltalán nem tartok kizártnak...
Jutka: Anya, ne légy üldözési mániás! Nem akar senki megmérgezni. De térjünk a lényegre! Tudjuk, hogy kevés a pénz. Nekünk kicsit könnyebben megy, adnánk egy kis pénzt havonta.
Janka: Jaaaaj! Az nagyon szép lenne! Ritkaság manapság az ilyesmi! Dicséretes! Akkor talán vehetnék néhány szép harisnyát magamnak. Meg talán egy új cipőt is. Én járok vásárolni és ennek a sarkát már teljesen letapostam.
Zsuzsa: Nincs is annál fontosabb, mit hogy Janka divatosan öltözzön! Hátha horogra akad egy balek. Mondjuk egy igazi rövidlátó.
Janka. Ugyan! Miről beszélsz, drága Zsuzsám!
